Egyre többet lehet hallani technikai merülésekről, rekordokról, amelyek komoly fizikai és elméleti felkészültséget és nem kevés szervezőkészséget kívánnak a résztvevőktől, valamint azt a tudást és képességet, hogy problémák esetén át tudják alakítani merülési terveiket, alkalmazkodva a meglévő lehetőségekhez.
A kihívásnak e formája nem mindenkit vonz, de még ha tudnánk is, hogy miért, mivel, és főleg hogyan, valószínűleg sokunkat akkor sem nem fenyegetne a veszély, hogy rendelkezésünkre álljon egy akkora összeg, amiből meg tudnánk finanszírozni egy bonyolultabb merülést távoli egzotikus tájakon, de ahhoz is könyvek és cikkek tucatjait kell megszerezni és elolvasni, hogy legalább nyomon tudjuk követni a tervezés és végrehajtás bonyolult folyamatát.
Mindenekelőtt tudni kell, hogy a dekompressziós merülés kockázatos. A dekompressziós "betegség" nem baleset, hanem előrelátható következménye a komoly technikai merüléseknek, megjelenésére számítani kell és fel kell készülni megelőzésére, leküzdésére, de a tudományos alapok mellett a szerencsének és a sorsnak is szerepe lehet az eredményben.
Ami ma működik, nem biztos, hogy holnap is fog...
Az élő szervezet túl bonyolult ahhoz, hogy modellezni lehessen. Jelenleg nincs tökéletes algoritmus a buborékok szövetekben történő kialakulásának és nyomástól függő változásának pontos megismerésére. A régi Bühlmann táblázatok évekig kielégítően szolgáltattak információt a merülés tervezésekhez, és az ezeket használó mai búvárcomputerek is megfelelőek a szabadidős merülésekhez. Azonban, ha a légzőgáz hélium tartalma viszonylagosan magas, a Bühlmann modell nagyon gyorsan felenged a mélyebb vizekből, de túl hosszú időket ír elő sekélyebb dekompressziós megállók alatt a mikrobuborék képződés kiegyenlítésére, "gyógyítására".
A deep stop (Pyle stop), aminek pár évvel ezelőtti bevezetése óta sok búvár alkalmazza az 1-3 perces mély megállókat, kiegészítve ezzel a Bühlmann dekompressziós modell által megkívánt zsilipelési szinteket - habár ennek az eljárásnak a tudományos levezetése még nem született meg - gyakorlati szerepe nagy, mivel jelentősen csökkenti a mikrobuborék kialakulásának ill. a dekompressziós tünetek előfordulásának lehetőségét, egyúttal jelentősen megrövidíti a sekélyebb megállók időtartamát. Ennek az elgondolásnak és az elméleti Yount féle VPM (Varying Permeability Model) eredményeképpen született meg hosszú kutatás és tesztelés után az első igazán új dekompressziós modell az RGBM (Reduced Gradient Decompression Model) amelyet Bruce Wienke alkotott meg és amely már nem követi a Haldane/Workman/Bühlmann alapokat.
Mivel az elmúlt 3 évben több ezer jegyzett szabadidős és technikai merülést hajtottak végre dekompressziós incidens nélkül, a NAUI búvárszervezet hivatalosan is alkalmazta a modellt szabadidős és technikai merüléseihez. Így a levegős és nitrox régi Haldani táblázatokat hamarosan lecserélik az új RGBM táblákra. Az új, 32 szövettel számoló, két fázisú (oldott és szabad állapotú) buborék modell lényege: a beoldódási és kiürülési folyamatok, a buborékok képződésének pontosabb lekövetése, méretének alacsonyan tartása. Nagy szerepet játszik a perfúzió-diffúzió mechanizmusa, a vér áramlási paraméterei és a gázok szövetekbe történő diffúziós behatolásának újszerű kezelése a gázok kicserélődési folyamataiban. Segítségével tervezhetők ismételt kevertgázos dekompressziós merülések, valamint merülések, amelyeknél a második mélyebb, mint az első.
A Suunto Vyper nevű búvárcomputerét már RGBM algoritmussal látták el, de az érdeklődők tesztelhetik az Abyss új merüléstervező programját is, amely már több különböző algoritmussal is képes számolni. (2.20 verzió Bühlmann+deep stop változatok, ill. Abyss/RGBM) Habár alapbeállításai következetesen szigorúak, de könnyen változtathatók. Szélsőséges körülmények között ez a modell mintegy harmadával csökkenti a felemelkedési/dekompressziós időt az eredeti Bühlmann táblázathoz képest. A szervezet terhelésének mérséklése érdekében minél hamarabb el kell távolítanunk az oldott semleges gázokat a szövetekből. Erre jól ismert eszköz a 6m-től végrehajtott O2 dekompresszió.
Ezzel kapcsolatban egy régóta jelenlévő, de újonnan megfogalmazott fogalom az "oxigén ablak" néven ismert jelenség, ami az abszolút gáznyomás különbsége az artériás és a vénás vérben. Az oxigén egy része az anyagcsere folyamán a szövetekben CO2-á alakul, aminek oldhatósága többszöröse az O2-nek, ezért a vénás vér gáznyomása kisebb, mint az artériásé. A dekompresszióval kapcsolatban az "oxigén ablak " jelentése némileg módosul és a szövetekben elnyelődött inert gáz (He, N2) és az artériás vérben lévő semleges gáz és oxigén koncentrációjának különbségét mutatja.
Tiszta O2 légzése a vérben több oxigént, nagyobb ozmotikus nyomáskülönbséget vagy "ablakot" jelent, és ezzel a hatásával kényszeríti távozásra a semleges (inert) gázt az őt körülvevő szövetekből, gyorsítván a dekompressziós folyamatot. Minél szélesebb az oxigén ablak, annál hatékonyabb a szervezetben felhalmozódott gázok kiürítési folyamata, mivel nemcsak a hemoglobin által megköthető O2 molekulák, hanem szöveti szinten diffúzióval mozgó O2 is szerepet játszik a folyamatban.
Természetesen a nagy oxigén parciális nyomása miatt a központi idegrendszerre ható mérgezést (CNS) is folyamatosan figyelembe kell venni és határértékeken kell tartani !!!
Egy másik módszer a zsilipelési idők visszaszorítására, a további nitrogén szaturáció értékének csökkentésére a hélium alkalmazása a dekompressziós gázkeverékekben.
Emellett az újabb kutatások szerint a vörös vértest lemezek a nitrogén nagyobb parciális nyomása alatt merevvé válnak és átjutásuk lehetetlenné válik a szűk keresztmetszetű kapillárisokon, főleg a leggyorsabb szöveteknél. Így a szervezet egy része elzáródik a friss oxigénáramlás elől és a receptorok ingerlésével az immunreakciót is beindíthatják, amivel szintén a dekompressziós tünetek megjelenését idézhetik elő.
Fontos szempont az érszűkület elkerülése is. Ez azt jelenti, hogy a nagy parciális nyomású oxigén csökkenti a vénák átmérőjét. Ezáltal az erek vérszállító képessége és a deszaturáció sebessége is lecsökken. Szintén ez az egyik oka annak, hogy héliumtartalmú keveréket használnak air breakhez, a hosszú, oxigénnel végrehajtott dekompresszió közben.
A másik ok: regenerálni a hosszabb ideig tiszta oxigén hatásának kitett tüdőt a legalacsonyabb (a nyomástól függően még lélegezhető) oxigén tartalmú légzőgázzal, miközben a gáz nitrogén tartalma a lehető legalacsonyabb, vagy nulla, így a nitrogén szintjét alacsonyan tudjuk tartani a szervezetben (pld. 21-6m között Heliox 50/50 deco, Trimix 16/47 back gas 75m-ig és air break O2-höz 20/5 percre).
Az első air break -nek célszerű csak hélioxnak lennie, hogy elkerüljük a különböző irányú gázmozgás okozta problémákat (Isobaric inert gas counter-diffusion). A tiszta hélium nem lélegezhető, mivel oxigén blokkoló képessége a tüdő szöveteiben fennmarad a hélium forrás megszűnése után is.
Az ipari búvártevékenységgel foglalkozó vállalatok, mint például a Comex használnak argont is (argonox, argox), amelynek előállítási költsége, nitrogénhez viszonyított sűrűsége alkalmassá teszi dekogáznak, (fokozott narkotikus hatása miatt mélyebben, utazógáznak már nem megfelelő) de gyakorlati tapasztalatok és orvosi vizsgálatok korlátozottsága miatt alkalmazását leginkább szárazruha szigetelőgáznak ajánlják.
Tihanyi Tibor