A búvárszervezetek a merülések biztonságosabbá tételére világszerte komoly erőfeszítéseket tesznek. Az esetek túlnyomó részében a baleseteket nem a felszerelés hibája, hanem mindig valamilyen emberi tényező okozza. Az egyik ilyen veszélyforrás a merülés mélységének, idejének, a merülőgáz keverékének helytelen megválasztása.
Az oxigén parciális nyomásának magas értéke, valamint a nitrogén narkózis már több halálos balesetet okozott, ezért az egyik sarkalatos törekvés a levegővel történő merülés legnagyobb mélységének csökkentése.
A sportbúvárok számára sportfelszereléssel a merülés határa 40m. A British Sub Aqua Club szabadidős búvárai számára 30 méteres mélység alatt már ajánlja a trimixes merüléseket, ahol a légzőgáz eredeti magas oxigén és nitrogén tartalmát lecsökkentik és a hiányzó részt semleges héliummal helyettesítik. A technikai búvárok pedig már régen száműzték a levegőt az eszköztárukból, és mindig igyekeznek a merülés profiljához legjobban illeszthető utazó-, fenék- és dekompressziós gázokat megválasztani.
Vannak, akik eddig is merültek mélyet levegővel problémamentesen, minden különösebb terv nélkül és tudjuk, hogy bármilyen előrelátás és gondos tervezés mellett is adódhatnak balesetek, hiszen az emberi test nem a víz alatti tevékenységre terveződött. De aki a sporttevékenységen túlmutató utakra készül a víz alatt, és rendelkezik az ehhez szükséges képességekkel, képzéssel, tudással és felszereléssel, annak felelőtlenség lenne nem élni a lehetőséggel, amit a modern tervező programok és légzőgázok nyújtanak.
Mindenkinek tanulságos lehet végigszámolni egy pár merülést akár levegővel is, hogy lássuk milyen drámaian emelkedhet a dekompressziós idő, az oxigén mérgező hatása a központi idegrendszerre (CNS) és a felhasznált gáz mennyisége -ugye számoljuk a tartalékot is?- ha egy kicsit mélyebbre, vagy hosszabb időre mennénk.
Héliumot tartalmazó légzőgáz esetében a biztonság jelentősen növelhető. A hélium létezésére 1868 óta van bizonyíték, amikor a francia csillagász Janssen a napfogyatkozás idején új vonalakat talált a nap színképében. Semleges, inert gázként ismerjük, nem narkotikus, idegrendszerre gyakorolt hatása (HPNS) csak nagy nyomáson, több száz méter mélyen jelentkezik. Előállítása -viszonylagosan - olcsó.
Ezek a tulajdonságai teszik alkalmassá a búvárkodásban a légzőgáz nitrogén és oxigén szintjének csökkentésére. Mivel a hélium molekula nagysága sokkal kisebb a nitrogénénél, a szövetek a véráramlás útján hamarabb telítődnek. Ezért kisebb mélységben (0-60 m) és/vagy rövidebb ideig tartó merüléseknél (1-2 óra) a héliummal végzett merülések a nagyobb dekompressziós idők miatt hosszabbak lesznek. A másik kedvezőtlen hatása a héliumos gázkeveréknek, hogy hővezetési képessége lényegesen jobb a nitrogénéval összehasonlítva. Több órás vízben tartózkodás után jobban hűti a testet és így nő a hipotermia és a kedvezőtlen kondíciók miatt a dekompressziós betegség veszélye is. A szárazruha izolációját argonnal, vagy a magunkkal vitt utazó vagy dekompressziós nitrox-al oldhatjuk meg.
A több gázkeverékes merülések tervezését ma már dekompressziós tervezőszoftverek könnyítik meg. Habár léteznek trimixes búvárcomputerek is (a 3 gázos computer nem jelenti feltétlenül azt, hogy az már tud trimixes merülést is tervezni) pld. a VR3 (www.vr3.co.uk) az ára 1600,- USD és ebből persze 2 db kell a biztonság miatt. A merüléstervező szoftverek ezzel szemben nagyrészt szabadon letölthetők (freeware) az internetről és a legjobbnak kikiáltott DecoPlanner (www.gue.com) is csak 85,- USD. A programok minden platformon elérhetőek DOS/Windows/Linux/BSD/Macintosh még PSION Palmtopra is, és ha meggondoljuk, hogy egy használt alkalmas notebook már pár tízezer forintért megvásárolható, nem ez lesz a legdrágább beruházásunk, tehát a mobilitás is megoldott. Így a tengerparton is áttervezhetjük a levegős, nitrox vagy trimix merüléseket a mélységekhez és az elérhető légzőgázhoz igazodva.
Csak felsorolásképpen az általam fellelt és kipróbált szoftverek:
Decoplanner, ProPlanner, Abyss, Zplan, Mplan, GAP, MigPlan, XS, Voyager, Decom, DR.X, DDPlan.
Kezelésük egyszerű, csak be kell írni a mélységet, fenékidőt, gázkeverékeket és megadja a deepstop-okat, decolépcsőket és a futtatott időt a run time-ot. Egyéb szolgáltatásokat is találhatunk: pl. fogyasztott gázmennyiségek számolása, mélység-idő grafikon, vagy lehetőség ismételt merülés számítására. Természetesen minden paraméterezhető. Választhatunk algoritmust, az egyéni érzékenységtől, fizikai, pszichikai állapottól függően változtatható az "M" érték, a konzervativizmus.
A decolépcsők ill. decogázok is előre meghatározhatók, beállíthatjuk a gázfogyasztás és maximális PPO2 (általában 1,2-1,4 ill. 1,4-1,6) értéket a deco ill. a fenékidő alatt és számolhatunk a tartalékkal is (pld. 1/3-ad szabály). Ha kívánjuk az optimális nitrox, trimix vagy heliox keveréket is kiszámolják, de számunkra hasznos lehet az angolszász mértékegységek SI-be történő beépített átváltása is (pl. méter/láb, liter/köbláb, bar/psi).
A programok nagy része Albert A. Bühlmann 16 szövetet modellező algoritmusait használja. ( ZH-L16 A,B, és C) Az "A" változat elméleti, a "B" a táblázatokhoz, míg a konzervatívabb "C" változat a dekompressziót is mutató computerekhez használatos. Az újabb kutatások szerint a deep stop-ok is beépültek (Richard Pyle ill. WKPP nyomán 1995) a decoszoftverekbe. A Bühlmann algoritmus a John S. Haldene (1908) féle táblázaton alapuló Robert D. Workman által bevezetett (1965) "M" értékeket használó továbbfejlesztett változatán alapul. Később Bühlmann finomított az "M" értékeken (1990), így elmélete alkalmazható tengerszint feletti merüléseknél is.
M érték: Az inert gáz nyomásának abszolút értéke, amelyet a szövet elméletileg el tud viselni a dekompressziós betegség kézzelfogható tünetei nélkül. (Haldane 1: 2, Workman 1: 1, 58)
A programok kezelési leírásait is érdemes elolvasni, mivel sok érdekes és hasznos elméleti és fiziológiai leírást találhatunk bennük, de mindenütt felhívják a figyelmet, hogy mindenki csak a saját felelősségére használja őket!
Deep stop:
A búvárok körében elfogadott volt az a gyakorlat, hogy a mélyebb vizekből minél hamarabb emelkedni kell a computer által meghatározott dekompressziós szintekre, hogy a nitrogén szaturációt és ezzel a dekompressziós problémákat csökkentsük.
Richard L. Pyle megfigyelései alapján kidolgozott egy új elméletet, amelyet beépített a merülési profiljába és ezzel az addig rendszeresen előforduló dekompressziós tünetei teljesen megszűntek.
Mint tengerbiológus rendszeresen töltött hosszabb időt 60m körüli mélységben halmegfigyeléssel, élőhal befogással. Összefüggést keresett a dekompressziós problémái és a környezeti viszonyok között. Figyelte a mélységet, eltöltött időket, az áramlást, a hőmérsékletet, a fizikai állapotot, a dehidratáció fokát és rájött arra, hogy amikor élő halakat gyűjtött egyáltalán nem volt fáradság érzete, vagy más problémája. A legtöbb halnak van egy úszóhólyagja, ami egy élő kiegyenlítő térfogat. Ha élve akarta felhozni a halakat a felszínre, akkor időről időre meg kellett állnia és egy bőr alá szúrt fecskendővel nyílást biztosítani az úszóhólyaghoz, hogy a kitáguló gáz távozhasson. Észrevette, hogy a mélység, ahol ezt kellett tennie sokkal mélyebben volt, mint a computer által megkívánt első dekompressziós megálló. Például egy 60 m-es merülésnél a computer legmélyebb decolépcsője 15m-en volt, míg ha halakat gyűjtött kutatásaihoz már 38 m körül meg kellett állni. Így a merülési profil tartalmazott egy 2-3 perces extra megállót.
A keringési rendszerben lévő kis buborékok áthaladnak a szíven, és nagyobbakká egyesülnek. A dekompresszió során a kisebbek képesek eltávozni a szervezetből, a nagyobbak dekompressziós betegséget okoznak. Az emelkedést lassítva a buborékok elég kicsik maradhatnak a teljes kiürüléshez.
A Pyle-féle deep stopok számítási módszere:
1) Kiszámolni a merülés dekompressziós profilját bármelyik szoftvert használva.
2) Venni a távolságot a felemelkedés megkezdésétől a legelső "szükséges" dekompressziós megállóig és megállapítani a középértéket. Ez a mélység lesz a legelső deepstop ahol 2-3 percet kell tartózkodni.
3) Újraszámolni a dekompressziós profilt, amely már tartalmazza a deep stopot is.
4) Ha a távolság nagyobb az első biztonsági deep stop és az újonnan kiszámolt legmélyebb dekompressziós megálló között, mint 10 m, akkor adjunk hozzá még egy biztonsági deep stopot, amelynek mélysége az első deep stop és a legmélyebb dekomegálló közötti távolság fele.
5) Ismételjük a folyamatot, amíg a biztonsági deep stop és a legmélyebb decostop közötti távolság kevesebb nem lesz tíz méternél.
Pld. 90 m -es trimixes merülésnél a szoftver az első decolépcsőt 30 m- re tervezi. Kalkuláljuk újra a profilt hozzáadván egy 2-2 perces deep stopot 60, 45, és 38 m-en.
Természetesen, mivel a szoftver feltételezi, hogy ilyenkor még telítődik a szervezet a deep stopok alatt, a maradék számított dekompressziós idő némileg hosszabb lesz, mintha nem építettük volna be ezeket az extra megállókat.
Pyle tisztában volt azzal, hogy a szervezet és a dekompresszió fizikája és fiziológiája sokkal összetettebb ennél, de bevált tapasztalati módszerét a biztonsági deep stop tervezésére a merüléstervező szoftverek is használják.
Forrás:
- www.wkpp.org
- www.gue.com
- www.abysmal.com
- www.cisatlantic.com
- www.diveweb.com
- www.aquanaut.com
- www.immersed.com
- www.vr3.co.uk
- www.diversalertnetwork.com
- www.bsac.com
aquaCORPS 1996 4, 6, Deep-tech 1995 3, 1996 4,
Tom Mount/Brett Gilliem: Mixed Gas Diving, Joe Odom: Trimix Diver Manual
Tihanyi Tibor