2002 májusában mailt kaptam a mexicóban élő Kamarás Norbert barátomtól, arról értesített, hogy valamikor ősszel el akar látogatni Szerbiába. Az ottani barlangászok hívták meg őt, és szerette volna, ha vele tartok. Röviden leírta milyen körülményekre számíthatok, és kért szedjek össze felszerelést, nitroxot, videót, fényképezőgépet s.t.b. Levelét másoknak is elküldte, de a többiek nem reagáltak, ki ezért, ki azért maradt inkább itthon. Két búvárral indult kis expedíciónk erre a barlangi búvár szempontból teljesen felderítetlen területre.
Hétfő - Reggel indulunk KRK szigetről, a parti úton haladunk két autóval. A résztvevők: Kamarás János, Kamarás Norbert, Seybold Balázs, Sári Attila. Az út nagyon lassú, este 10-re érkezünk Trebinje-be. Meghívóink a ZELENE BRDA (zöld domb) barlangász csoport, belvárosi klubjukban szállásolnak el bennünket. Elfoglaljuk a tábori ágyakat, majd előkerül néhány sör, és beszélgetni kezdünk, ketten jól beszélnek angolul a többiek is értik, de nem válaszolnak. Amint oldódni kezd a hangulat már mindannyian megértjük egymást. A környéken sok barlang van, és a legtöbb szifonban végződik. Lelkes barlangászok vannak, de nincsenek barlangi búvárjaik, nagyon örülnek hogy itt vagyunk. Éjfél után két helyi barlangász marad csak, és felajánlják, hogy elvisznek bennünket egy "beer factory" nevű helyre. Elindulunk arra gondolva hogy egy kocsmáról lehet szó, de csalódnunk kell. A város szélén lévő sörgyárba érkezünk, ahol friss, illatos, zamatos helyi főzésű sörrel kínálnak bennünket, majd megtekintjük a szentélyt. Óriási rozsdamentes tartályok között sétálunk, a külsejükön gyöngyözik a pára. Bár későn-korán érünk vissza, ezt a kirándulást egyikünk sem bánja.
Kedd - Másnap reggel nehezen ébredünk. Könnyű kis reggeli közben bemutatót kapunk a területen előforduló leggyakoribb aknákból. Háromféle modellt mutatnak, a legkisebb akkora, mint egy cigarettás doboz. Teljesen műanyagból készültek, könnyebbek a víznél így esőzéskor, áradáskor változtathatják a helyüket. Összerakjuk a felszereléseket, majd beszállunk a terepjáró Ladámba és irány az első kitűzött helyszín. Két határon is átkelünk, de valahogy nem tűnnek teljesen hivatalosnak. Az elsőnél közlik hogy siessünk vissza, mert este hat körül bezárnak. A másodiknál se szó se beszéd elveszik az útleveleinket, de vendéglátóink megnyugtatnak hogy visszakapjuk ha végeztünk. Nincs más hátra, előre. Rövid off-roadozás után megérkezünk a Susicka-Jama nevű időszakos óriásforrás vízmosásához. Ezen haladunk amíg csak tudunk, majd a forrástól néhány száz méterre leparkoljuk az autókat. Gyalogosan indulunk tovább a két búvárfelszereléssel, kötelekkel, mászógépekkel. A forráshoz vezető utat benőtte a buja növényzet, a helyiek baltával, fűrésszel törnek utat a szakadék széléig. A forrás tölcsére 50-70 méter magas meredek helyenként függőleges sziklafal, átmérője a felső részén 30-40 méter. Aktív időszakban a vízhozam eléri az 50 köbméter per másodpercet. A kürtő alján finom homok és óriási sziklatömbök. Kötélen ereszkedünk le, és szemügyre vesszük a hatalmas forrásszájat amit inaktív időszakban eltöm a finom homok és sár keveréke. A sárszifon előtt hatalmas kövek között lemászva elérjük a kerülő járatot ami egy ígéretes szifonban végződik. Kamarás Norbert 2001-ben már merült itt, akkor akadálytalanul beúszott 90 méter távolságba elérve a 9 méteres mélységet, a víz kristálytiszta volt, a szelvény hatalmas. Az akkori csapatban azonban egyedüli búvár volt, és így visszafordult.
Most is itt terveztük a merülést, de nem volt szerencsénk, az elmúlt időszakban sok eső volt ami az eddigi évek hasonló időszakára nem volt jellemző. A szifonban a víz nem volt áttetsző, így a merülést lefújtuk, a rossz látótávolság nem előny egy felfedező merülésnél. Káromkodás, majd nekiveselkedünk a felszerelés visszahordásának.
A helyi barlangász klub egyik idősebb tagja a közelben lakik, és meginvitál bennünket egy kis ebédre. Beszélgetés közben kiderül hogy a térségben itt várható a legnagyobb felfedezés, régi álmuk hogy valaki merüljön itt. Megnyugtatjuk őket hogy jövőre visszatérünk, már csak azért is mert az ebéd fölséges, a háztáji csirkének valahogy más íze van.
Visszafelé a határokon simán átjutunk, még az útleveleinket is visszakapjuk, de vendéglátóink figyelmeztetnek, ha rendőri ellenőrzést kapnánk az úton, ne említsük a hol voltunk.
Szerda - Az előző napi balsiker nem vette el a kedvünket, vendéglátóink két újabb célpontot mutattak nekünk. Mindkettő a várost átszelő Trebisnjica folyó partján van, nem messze a városhatártól, a POPOVO POLJE talpán. Ezek nyelő barlangok, a folyó áradásakor működtek, az egyik fölé egy malmot építettek. Ilyen ponor-malmok az egész völgyben a folyó mindkét partján működtek a monarchia idejében. A folyót 1960-ban szabályozták, a teljes medrét kibetonozták, hogy a nyári hónapokban ne tudjon eltűnni a föld alatt. A dolog érdekessége hogy az egész folyó Trebinjétől mintegy 75 km-re teljes egészében eltűnik a föld alatt. A betonozott meder mára több helyen megrepedezett.
Elsőként a Tucevac nevű barlangot látogattuk meg, itt a második világháborúban ivóvizet emeltek ki, egészen a szifonig lépcsők vezettek le. A víz tiszta, a szelvény ígéretes méretű, én leszek az első, még senki nem merült itt. A vízbe merített lámpa fénye lefelé és balra mutatta az utat. Beöltözöm, Norbert másnapos, így egyedül indulok merülni. A járat meredeken indul lefelé, de csakhamar kőtömbök zárják el az utat, mindenfelé iszap, de a sziklák között lelátok mélyebbre csak nem férek át. Körbeúszom a termecskét, továbbjutást kutatva de csak üres lőszeres ládát, autógumit és egyéb szemetet találok. Óvatosan mozgok de a látótávolság gyorsan romlik, visszatérek hát a többiekhez és megosztom velük a rossz hírt. Fényképezkedés majd kicuccolás.
A következő barlang amit megvizsgáltunk a Pecine nevezetű, az előzőtől néhány száz méterre egy szeméttelep közepén található. Egy malmot hajtott a belezúduló víz, az épület romjai még megvannak. A járat 20-25 fokos szögben lejt, majd hamar eléri a vizet. A bejárat ígéretes, a víz tiszta, a szelvény hatalmas, de az előző merülésből okulva csak az én felszerelésemet visszük le a vízhez. A víz alatt a lejtő folytatódott, és elérve a hat méteres mélységet egy omladékos részhez értem, de balra és lefelé a járat egy kútban folytatódott. Ezután egy óriási terembe jutottam, a mélység 10 méter és a 100 wattos lámpa fénye nem éri el a szemközti falat. A víz nem teljesen tiszta, de a látótávolság legalább tíz méter. Elindulok a terem bal oldalán, és hamarosan bejutok a tovább vezető járatba. A járat 5-7méter széles és 2-3 méter magas átlagosan, egyenletesen mélyül. Újabb 30 méter megtétele után egy szűkülethez érek, a baloldalon úszom tovább, az ajzat itt sóderes. A járat ezután elérte a 20 méteres mélységet és egyenletesen haladt tovább. A hetvenedik méteren egy kilencven fokos balkanyar következett. A mélység lassan elérte a 25 métert, ez a nálam lévő 40-es nitrox maximális felhasználási mélysége a hideg vízre való tekintettel (10 fok Celsius). Elértem azt a pontot ahol a merülés kényelmetlenné vált, a bejárattól kilencven méter távolságban vagyok egy ismeretlen barlangban, a biztosító búvárom nincs felöltözve, fázom is. Visszafordulok, a visszaút eseménytelen kivéve hogy a sóderes szűkületben a kötél becsúszott a jobb oldalra, ahol nem fértem át. Rövid gondolkodás után kihúzódom a másik oldalra és folytatom az utamat. A merülés során láttam több vakrákot és néhány gaovica nevű halat, a rákok 2-4 cm-esek voltak és teljesen fehérek. A halak (paraproximus ghetacdy) semmiben sem különböztek a folyóban élő társaiktól. A felszínre érve széles mosollyal újságoltam a jó hírt, aminek mindenki nagyon megörült. Örvendeztünk tehát és úgy döntöttünk hogy, a következő nap együtt támadunk Norberttel.
Csütörtök - Nem túl korán, délelőtt 11-kor indultunk és a tegnap megismert úton megközelítettük a szifont. A beöltözés kissé tovább tartott mint előző nap, mert ketten nehezebben fértünk el. Megbeszéltük a tennivalókat, én elöl megyek, viszem a kötelet és megpróbálom a fordulópontokon rögzíteni. Norbert hátul jön és a nála lévő térképező eszközökkel felrajzolja a barlang csontvázát. A távolságokat megsaccoljuk a kötélen 10 méterenként lévő csomókkal. A tóban nem férünk el ketten, én előre megyek és hat méteren, a kút előtt lerakom a tartalék nitroxot, hátha szükség lesz rá. Mire végzek megjelenik Norbert és jelzi hogy minden OK, indulhatunk tovább. A kút után a nagy teremben vagyunk, már majdnem a végére érek mikor pijjegést hallok, visszafordulok és látom, hogy Norbert egy hófehér gyíkszerű állatot vett észre, mintegy 15 cm hosszú. Még sohasem láttam proteuszt, kívül hordja a kopoltyúját, és teljesen vak, érzéketlen a fényre de meglepő fürgeséggel tovább úszik ha feléje nyúlok. Megcsodáljuk és indulás tovább, gyors tempóban úszom de Norbert mindig lemarad, igazítja a kötelet vagy térképez. A sóderes szűkületben gondosan kihúzódom a baloldalra, és rögzítem a kötelet. A kilencven fokos balkanyar után elérjük a tegnapi visszafordulási pontomat, akadálytalanul úszunk tovább, amíg a nálam lévő dobról elfogy az összes kötél (130 m) Bekötöm a következő ugyanilyet, és csak úszunk, úszunk, úszunk. Fantasztikus érzés elsőként látni egy ekkora barlangot, fényt vinni oda ahol még soha senki nem járt előttem. Vakrákok szökdécselnek a lámpám fényében, minden méter új felfedezés. Tűnődéseimből Norbert pijjegése riaszt fel, megfordulok de nem úszom felé, bevárom. Jelzi hogy elértük a 30 méteres mélységet és a null dekó időnk végét, jelezte hogy fázik és vissza akar fordulni. Ekkor mintegy 180 méterre és 20 percre voltunk a bejárattól. Belenézek még egyszer a járatba, ami hívogatón tátong előttem lámpám fényében, majd intek hogy O.K., vissza.
A visszaút eseménytelen, a látótávolság nem romlott jelentősen. Valami furcsa megkönnyebbülésfélét érzek, minden méter után közelebb a kijárat. Ugyanakkor nő bennem a kétség, vajon tényleg mindent megtettünk-e, elég messzire elmentünk-e a lehetőségeinkhez képest, talán mehettünk volna még néhány métert. Talán pont ott indult volna felfelé a járat egy ismeretlen barlangba. Talán.
A sóderes szűkületbe megint becsúszott a kötél de Norbert rutinosan kihúzta a jó oldalra. Kicsit barkácsolok a lerakott palackkal, végül nem volt rá szükség. Fázni kezdek most már én is, kikecmergünk a vízből, a bejáratban népes fogadóbizottság vár, azonnal tudni akarják a híreket. Elmondjuk hát amit tudunk, és kérem Norbit mutassa meg a térképet, de még a merülés elején elvesztette a ceruzát amivel rajzolt volna. Sebaj két merülés emlékeiből rögtönzök egy vázlatot, úgy tűnik elégedettek.
Délután terepbejárás, három barlangot nézünk meg ahol a helyiek szerint merülni kellene. A környéken aknák és robbanóanyagok, felhívják a figyelmünket hogy ne térjünk le az útról, és ne szálljunk ki a kocsiból csak ott ahol ők. A monarchia régi vasútvonalán haladunk, amit felszedtek, mert keskeny nyomtávú volt, de lebetonozták és most autóútként használatos. Szétlőtt halott falvakon hajtunk keresztül, a házakon vörös festékszóróval feliratok: MINE vagy OK, aszerint hogy biztonságos-e az épület. Megmutatják a régi klubhelyiségüket, amit a háborúban szétlőttek. Este visszaérkezünk Trebinjébe, mindenki fáradt. Rövid búcsúest ahol megbeszéljük hogy jövőre visszatérünk komolyabb felszereléssel és hosszabb időre.
Sokan vannak kis hazánkban, akik ezt a szép de veszélyes sportot művelik, talán divatba jött, vagy divatba hozták. De minden egyes kiképzett búvárral és eladott felszereléssel nő potenciális hullajelöltek száma. Szilárd meggyőződésem hogy a barlangi búvárkodást NEM lehet egy tanfolyamon elsajátítani, ehhez végtelen alázat, türelem, és idő kell. A Szerbiai területek még szüzek, nincs ellenállás hivatalos szervek felől a barlangi merülésekkel szemben. Ezen nem áll szándékunkban változtatni, így a legközelebbi túrán csak meghívott barlangi búvárok vehetnek részt.
Sári Attila